Zádor, kis falu a térkép szélén, de a szívek közepén valahol ott él még. Mert ahol harang szól, s a víz mesél, ott nem múlik el egészen a remény.
A Templom csúcsán a kereszt az égbe mutat, Több száz éve őrzi a helyi utat. Harangja szól, ha öröm van, vagy ha bánat, S a csendben hallani ahogy a fohászok szállnak. Öreg falai közt megnyugszik a lélek, Hol Isten és Ember összebeszélnek.
A tó fölött párás a reggel, nád között faág rezzen, Hal se moccan, csak az emlék fodroz, ahogy a múltra visszagondolsz.
Zádor alszik, mély a csend, csillag őrzi odafent. És ki innen elment rég, álmában még visszatér.