A pad

Időviselt pad álldögélt a Cseke szögletében,
a historikus Kazinczy-pad méltó közelében.
Sétáink során gyakran megpihen­tünk rajta,
néztük a vizet és tengert láttunk benne.
A Iont, az Égeit, az Adriát
és Krisztó messze nézve álmodott két hazát.

És egyszer csak elment, itt hagyott magamra.
Egyedül is eljártam a padhoz, üldögéltem rajta,
elmerengve, emlékezve, fájón néztem a vizet és
arcát láttam benne.
A tűnő habokban elvonult előttem
az ő keserves és mégis őszintén-tiszta,
az Isteni próbát kiállott élete.

Telt az idő és varázslatos csoda esett.
Ildikó az ő cselekvő szeretetéből, a régi helyén
új padot épített. Rajta emléktábla jelzi dr. Sopov
Krisztó nevét és miközben ő átment a túlpartra
lajtorjaként, így kapcsolta össze a föld s az ég
világát és hagyott ránk újra hittel erősített két hazát.

Szent hely lett a padból, zarándokként kerestük fel
és megpihentünk rajta: Sonja, Kristóf, Ildikó, Én és
mások. Szerették az emberek a padról szemlélt világot
és ez erősíti, igazzá teszi a sírfeliratot, hogy „holtom után
ne keressetek, eszek sehol és mindenütt leszek".