Időviselt pad álldögélt a Cseke szögletében, a historikus Kazinczy-pad méltó közelében. Sétáink során gyakran megpihentünk rajta, néztük a vizet és tengert láttunk benne. A Iont, az Égeit, az Adriát és Krisztó messze nézve álmodott két hazát.
És egyszer csak elment, itt hagyott magamra. Egyedül is eljártam a padhoz, üldögéltem rajta, elmerengve, emlékezve, fájón néztem a vizet és arcát láttam benne. A tűnő habokban elvonult előttem az ő keserves és mégis őszintén-tiszta, az Isteni próbát kiállott élete.
Telt az idő és varázslatos csoda esett. Ildikó az ő cselekvő szeretetéből, a régi helyén új padot épített. Rajta emléktábla jelzi dr. Sopov Krisztó nevét és miközben ő átment a túlpartra lajtorjaként, így kapcsolta össze a föld s az ég világát és hagyott ránk újra hittel erősített két hazát.
Szent hely lett a padból, zarándokként kerestük fel és megpihentünk rajta: Sonja, Kristóf, Ildikó, Én és mások. Szerették az emberek a padról szemlélt világot és ez erősíti, igazzá teszi a sírfeliratot, hogy „holtom után ne keressetek, eszek sehol és mindenütt leszek".