Kilátó

Lépteim magasra vittek, elhalkult a világ,
csak a szél simít erősen, körülöttem jár.
Szemeimen át tekint lelkembe a táj,
megpihen a horizont a hegyek csúcsán.
Minden oly aprónak tűnik, s távoli,
itt nem érhetnek el a világ gondjai.
Csak a gondolataim hallom, varázsol,
nyugalom és csend árad a távolból.
Letűz a nyári Nap sugara a lombokra,
a zöldet megtöri a falu színkavalkádja.
Rohannak az emberek, annyira apró az élet,
meddig tűr még minket a haldokló természet?!
Az ég kékjébe merül most a gondolat,
meddig lehet még miénk ez a pillanat?