Ott pihen a hűtő polcán tetőtlenül, mezítlenül, Méltósága kissé fogytán de ő kitart időtlenül, töretlenül. Annyi kérdése még volna, bár elég cinikus, már-már mogorva: Ez meg mi a franc volt, drága? Hiányzik a kefir-dráma? Mi szükség a felbontásra, Ha nem zabálsz két pofára? Időtlenségnek lassan vége, Földet dobnak a tejtermékre. Látod, minek bontottad fel, Spórolhattál volna némi pénzzel, Vehettél volna akár dinnyét, vagy sajtot, Megtelt volna vele egy egész csarnok, Te mégis kefirt vettél, s hagytál sorsára, Többet inkább be se lépj abba a konyhába!