Fekete Átok

A falak mögött valami figyel
A pap az apácával a porban térdel
A tükörben nem én nézek vissza
A lelkem egy bezárt, hideg kripta
Körmök alatt fagyos föld és vér
Minden imám csak egy kis tér
Nem kérek fényt, nem kérek jelet
A sötétség az egyetlen ami eltemet
A szívem dobban, de nem nekem
Valaki más él már bennem, idegen
Szétreped a csend, ha megszólalok
Belőletek táplálkozom, de koplalok

Koponyák között jár az emlékem
A múltam az én fekete pecsétem
Minden lépés egy újabb szakadék
A testem csak hordozott maradék
A város alszik, de én nem tudok
A gondolatok belém égnek: tudod
Ordítanék, de nincs már hang
A torkomban egy rozsdás harang
Szertartás lett minden lélegzet
A bűnöm az, hogy még létezek
Kézzel tépem szét a láncaim
De a démonok mindig várnak itt

Nem vagyok ember — csak rituálé
A nevem kimondva az árnyaké
Zuhanok mélyre, nincs több határ
A pokol bennem ég, mint egy oltár
Térdre hullok, de nem imádkozom
A sötét az istenem, átkozom
Ez a világ nem ad már semmit
Csak a fekete csendet, megint

TÉPD KI!
A fényt a szememből — ma már!
ÉGESD FEL!
A nevem a tűzben — oltár!
NINCS KIÚT!
Csak körbe-körbe — halál!
NINCS REMÉNY!
Csak bennem dobban — szabály!
BLEGH!

A csontjaimban zúg a múlt
A lelkem egy elfelejtett kult
Minden mosoly csak hazugság
A boldogság nekem csak rabság
Álmomban valaki hív engem
A hangja selyem, és végtelen
Fátylak között áll a kapu
A túloldalon nincs már tanú
Belépek, és a nevem elvész
A testem csak egy fekete penész
Már nem félek, már nem futok
A sorsom végén én is elbukok

Nem vagyok ember — csak rituálé
A sikoltás az apácáé es a papé
Zuhanok mélyre, nincs több határ
A szívem helyén ég egy oltár
Minden sebem egy új pecsét
A lelkem örökre itt marad még
Ez a fekete zsolozsma szól
Amíg a vég el nem tipor

A csendben végül megértem
A sötétség volt az én törvényem
Nem menekültem, csak elfogytam
És az árnyékban végleg elbomlottam