A falak mögött valami figyel A pap az apácával a porban térdel A tükörben nem én nézek vissza A lelkem egy bezárt, hideg kripta Körmök alatt fagyos föld és vér Minden imám csak egy kis tér Nem kérek fényt, nem kérek jelet A sötétség az egyetlen ami eltemet A szívem dobban, de nem nekem Valaki más él már bennem, idegen Szétreped a csend, ha megszólalok Belőletek táplálkozom, de koplalok
Koponyák között jár az emlékem A múltam az én fekete pecsétem Minden lépés egy újabb szakadék A testem csak hordozott maradék A város alszik, de én nem tudok A gondolatok belém égnek: tudod Ordítanék, de nincs már hang A torkomban egy rozsdás harang Szertartás lett minden lélegzet A bűnöm az, hogy még létezek Kézzel tépem szét a láncaim De a démonok mindig várnak itt
Nem vagyok ember — csak rituálé A nevem kimondva az árnyaké Zuhanok mélyre, nincs több határ A pokol bennem ég, mint egy oltár Térdre hullok, de nem imádkozom A sötét az istenem, átkozom Ez a világ nem ad már semmit Csak a fekete csendet, megint
TÉPD KI! A fényt a szememből — ma már! ÉGESD FEL! A nevem a tűzben — oltár! NINCS KIÚT! Csak körbe-körbe — halál! NINCS REMÉNY! Csak bennem dobban — szabály! BLEGH!
A csontjaimban zúg a múlt A lelkem egy elfelejtett kult Minden mosoly csak hazugság A boldogság nekem csak rabság Álmomban valaki hív engem A hangja selyem, és végtelen Fátylak között áll a kapu A túloldalon nincs már tanú Belépek, és a nevem elvész A testem csak egy fekete penész Már nem félek, már nem futok A sorsom végén én is elbukok
Nem vagyok ember — csak rituálé A sikoltás az apácáé es a papé Zuhanok mélyre, nincs több határ A szívem helyén ég egy oltár Minden sebem egy új pecsét A lelkem örökre itt marad még Ez a fekete zsolozsma szól Amíg a vég el nem tipor
A csendben végül megértem A sötétség volt az én törvényem Nem menekültem, csak elfogytam És az árnyékban végleg elbomlottam