TÜNDÉREK TÁNCA

1224

Musik skapad av Ákos Gyulai med Suno AI

TÜNDÉREK TÁNCA
v4

@Ákos Gyulai

TÜNDÉREK TÁNCA
v4

@Ákos Gyulai

Text
Több, mint ötven éve megtörtént az eset,
Elmondom most nektek, mert igaz történet.
Nem hiszi valaki, nézzen majd utána,
Mint a legszebb mese, járjon szájról szájra.

A Balaton partján, a Nap felkeltével,
Letekintett égről mind a két szemével.
A víz felszínére sugarait szórta,
Fényhíddal két partját össze is kapcsolta.

Tündérek ébredtek, fény keltette őket,
Táncoltak a vízen, virágokból jöttek.
Elvarázsolt a kép, álomként született,
Nehéz elfeledni a mámoros perceket.

Virágok szirmai ragyogtak a fényben,
Szebben csillogtak, mint a tündérmesékben.
Oly szép volt a zene, jött talán az égből,
Álommadár hozta, távol messzeségből.


Néha egy- egy tündér átfutott a hídon,
Nyomban el is tűnt ő, ott a túlsó parton.
Csodás tündérlányok ámítottak engem,
Álmaimat ekkor, szövögetni kezdtem.

Talán az egyikük, megtalál majd engem,
Idetéved hídról, nekem táncot lejtsen.
Féltem is meg nem is, mit mondanék neki,
Talán csak nem ő az, ki párját keresi?

Nem történt meg csoda, mire nagyon vágytam,
Nem itt a fényhídnál, nem itt ahol vártam.
Két hónappal később megtaláltam tündért,
Mire vágyakoztam, nekem adta szívét.

Bennem dalol szíve, álmokat hoz nékem,
Ma is álmodozom, minden szép zenében.
Musikstil
Jazz, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

Du kanske gillar

Cover av låten Neryen ai shi
v4

Skapad av nadice Xan med Suno AI

Cover av låten Абракадабра.
v4

Skapad av Светлана Вайвадене med Suno AI

Cover av låten Чисты полотеньица...
v4

Skapad av Светлана Вайвадене med Suno AI

Cover av låten One Small Step
v4

Skapad av Noemi Berligeri med Suno AI

Relaterad spellista

Cover av låten Amit egy élet adhat
v4

Skapad av Bettina Balogh med Suno AI

Cover av låten Rap
v4

Skapad av José luis CDMX med Suno AI