TÜNDÉREK TÁNCA

977

Music Created By Ákos Gyulai With Suno AI

TÜNDÉREK TÁNCA
v4

@Ákos Gyulai

TÜNDÉREK TÁNCA
v4

@Ákos Gyulai

Lyrics
Több, mint ötven éve megtörtént az eset,
Elmondom most nektek, mert igaz történet.
Nem hiszi valaki, nézzen majd utána,
Mint a legszebb mese, járjon szájról szájra.

A Balaton partján, a Nap felkeltével,
Letekintett égről mind a két szemével.
A víz felszínére sugarait szórta,
Fényhíddal két partját össze is kapcsolta.

Tündérek ébredtek, fény keltette őket,
Táncoltak a vízen, virágokból jöttek.
Elvarázsolt a kép, álomként született,
Nehéz elfeledni a mámoros perceket.

Virágok szirmai ragyogtak a fényben,
Szebben csillogtak, mint a tündérmesékben.
Oly szép volt a zene, jött talán az égből,
Álommadár hozta, távol messzeségből.


Néha egy- egy tündér átfutott a hídon,
Nyomban el is tűnt ő, ott a túlsó parton.
Csodás tündérlányok ámítottak engem,
Álmaimat ekkor, szövögetni kezdtem.

Talán az egyikük, megtalál majd engem,
Idetéved hídról, nekem táncot lejtsen.
Féltem is meg nem is, mit mondanék neki,
Talán csak nem ő az, ki párját keresi?

Nem történt meg csoda, mire nagyon vágytam,
Nem itt a fényhídnál, nem itt ahol vártam.
Két hónappal később megtaláltam tündért,
Mire vágyakoztam, nekem adta szívét.

Bennem dalol szíve, álmokat hoz nékem,
Ma is álmodozom, minden szép zenében.
Style of Music
Jazz, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

You Might Like

Cover of the song Mi Mayor Regalo
v4

Created By soy el k fuy amar como yo amo With Suno AI

Cover of the song QUANTUM CIRCUIT
v5

Created By Daruta Vera With Suno AI

Cover of the song Voz en la Sombra
v4

Created By jhonfreide pino With Suno AI

Cover of the song Midnight Voltage
v4

Created By Anita With Suno AI

Related Playlist

Cover of the song TÚ ME ENSEÑASTE
v4

Created By GABRIEL LOPEZ With Suno AI

Cover of the song ระเบียงไม้ร้อน
v4

Created By ทรงวุฒิ ธรรมิกบวร With Suno AI

Cover of the song ENCERRAMENTO — TODOS OS VOLUNTÁRIOS
v4

Created By Edmilson Santos With Suno AI

Cover of the song زفة فواكه
v4

Created By شبل خبه With Suno AI