Keserű kávé

Elmúltak a színek
Szürke, komor reggel,
eső áztatta táj fogad.
Hova lettek a színek,
melyek széppé varázsolták az életet?
Dideregnek a falevelek,
lassan mind lehull.
Szeretném vissza a színeket,
mitől a lelkem virult.
Szomorú hangulat telepedik reám,
keresem a szépet!
Esőcseppek itatják
a szomjazó kertet.
Megcsapja orrom a kávém illata,
mely mosolyra késztet.
Elmaradhatatlan reggeli pillanat,
mely keserűen édes.
Mindennek oka van,
van a miértre válasz.
Az élet sodrásának
útjába nem állhatsz.
Látnom kellene ebben is a szépet,
ettől kap erőre majd a természet.
Lassan a hideg tél rátelepedik,
de tavasszal újra kibontakozik.
Lehalkul a csicsergő madárhadsereg,
csendesebb lesz az élet!
Szívem dobbanása lassul,
de nem áll meg!
Hosszú, forró nyár,
színekben pompázó ősz.
Hamarosan a tél kopogtat,
s szebbnél szebb hópelyhek hullanak.
Nem süllyedhetek bele a bánatba,
leírom azt, mi a szívemet nyomja.
Lelkem gyógyul,
a napok könnyebbek.
Percek telnek el úgy,
hogy az emlékek nem remegtetik meg szívemet.
Kortyolom a kávém,
kicsit keserűnek érzem.
Kevés tejszínt öntök még,
így édesebbé teszem.