Énekek éneke

Gyere velem, szerelmem, kalandra hív a szél,
Ahol a nap aranyat fest, és a hold ezüsttel ér.
A Libanon hegyei közt, a Hermon ormán fent,
Egy titkos kertbe vezetlek, ahol a vágyunk szent.

Énekek éneke szól, a szívünk dallama zeng,
A szerelem vad folyója, mely mindent elsodor, engedj engem!
A mirha illata száll, a nárdus édes íz,
Együtt barangolunk, míg a hajnalfény elvisz.

Mint a gazella szökken, úgy rezdül a kezed,
A gránátalma édes nedve, ajkad íze édesebb.
A cédrus árnyékában, pihenünk úgy hogy,
Elfeledve a világot, a gondot, a szomorút.

Énekek éneke szól, a szívünk dallama zeng,
A szerelem vad folyója, mely mindent elsodor, engedj engem!
A mirha illata száll, a nárdus édes íz,
Együtt barangolunk, míg a hajnalfény elvisz.

A sivatag rózsája nyílik, csak neked terem,
Te vagy a legszebb lány, kit valaha is leltem.
A szőlőskertben bújjunk el, a szemed a csillagom,
Veled minden perc egy álom, édes vagy galambom.

Énekek éneke szól, a szívünk dallama zeng,
A szerelem vad folyója, mely mindent elsodor, engedj engem!
A mirha illata száll, a nárdus édes íz,
Együtt barangolunk, míg a hajnalfény elvisz.

A kalandunk sose ér véget, a szerelem örök tűz,
Én a tiéd, te az enyém, ez minket felfűt!