Magányos napok

Csak bolyongok az utcán,
merre menjek nem tudom,
se közel, se távol,
se barátom, se rokonom.
Rohanó emberek rám se néznek,
kár volt kiöltöznöm nekik,
kiraktam szívem is mint virágot,
de csak az ég könnyei öntözik.
De a Nap rám is mosolyog,
néha belém karol a szél,
mintha táncra hívna úgy pörög köröttem,
és hárfáján egy régi balladát zenél.
Barátaim nekem a fák,
lomb sátrai alatt pihenek egy kicsit,
becsukott szemem mögött,
a kinti világ csendben eltűnik.
Álomba ringat a csend,
egy szőke kisgyerek hangosan felkacag,
mert azt hitte az élet csak játék,
de ezen a színpadon most drámát játszanak.
A függöny már sok mindent eltakar,
nem akarom, hogy lássák bennem mi lakik,
milyen vihart kavarnak agyamba,
hogy fülembe hallom még mindig, utolsó szavait.