Örök talány

Örökre elmentél, kit legjobban szerettem,
És kis időre rá őt is megismertem.
Pedig nem kutattam, és nem is kerestem,
Egyszer csak ott volt, és mondta :
Őt szeressem.

Társamul szegődött, mint egy sötét árnyék
Fájdalomba takart, ha úgy érezte fáznék
Mellettem volt nappal, kínzott minden éjjel,
szaggatta a lelkem őrült szenvedéllyel.

Nem beszéltünk sokat, nem állt szóba könnyen,
De arra nagyon ügyelt, hogy el ne fogyjon könnyem.
Dohányfüstbe burkolt, alkoholba mártott,
Nem ígért megváltást, sem egy jobb világot.

Aztán egyik reggel, ünneplőbe öltözött.
Nem szólt semmit, csak a szívembe költözött.
Emléked mellé ült, és odaadón őrzi
Hogy egy se halványuljon,
mindíg ellenőrzi
.
Hogy meddig marad velem?
Örök talány
Csak a nevét árulta el:
Ő a MAGÁNY.