Lábnyom

Megszületünk, és ordítunk a világra meztelenül,
apró lábunk már akkor is tapos nesztelenül.
Jár, jár a levegőben, úgy rúgja a világot,
de kis idő múlva, ezért kinyílnak a virágok.
Kinyílnak a virágok, mert az apró lábak szorgosak,
és kinyílnak a világ kapui, mert ezek nagyon fontosak.

A láb csak tapos, és mindig hagy nyomot.
Hol erősebbet, hol csak halvány foltot.
De vagyunk! És csak menetelünk előre!
Felülve álmainkkal egy szép felhőre!
Mikor kifogtuk a szelet, hát repüljünk, még tudunk!
És ha leesnénk róla, akkor utánafutunk.

Lesznek akadályok, botlások, esések.
De majd úgy emlékszünk rá, hogy, Ó, de Mesések!
Milyen jó volt felállni, és taposni tovább,
így látom nevetni a napot és táncol a délibáb.
Sose legyen a félelem kényelem!
Öleljen át az értelem és érzelem!

Emlékeztessen a baba lába, ami kapálódzik, de nem hiába!
Már akkor tudta, hogy bátorsága nem szállhat inába!
Minden út csak arra vár, hogy legyen rajta lépés!
Minden lépés olyan, mint életnek a légzés.
Mindannyian hagyunk valamilyen lábnyomot.
Ezt jól láthatod, te is, hisz én is itt vagyok!