AZ ÉN KERESZTEM

Megnyitni szeretném ajkaim fohászra,
Rajzolok keresztet lassacskán magamra.
Pedig magam vagyok a keserves kereszt,
Szeretném elhagyni, keresztem nem ereszt.

Magához láncolt ő, nehezen viselem,
Vállaim megtörtek, talán van kegyelem.
Szívem még dobogja fájdalom sirámát,
Szeretném mondani keresztnek imáját.

Keserves most a csend, egyedül tükörnél,
Emlékek gyötörnek, de a csend nem beszél.
Egyedül bolyongok fel a Golgotára,
Nagyokat sóhajtok, talán utoljára.

Talán nehéz az út, talán nem is nehéz.
Áldott legyen teher, mit osztott rám a kéz.
Ha gyengeség gyötör, imám mi támogat,
Fohászom égbe száll, ha kétely látogat.

Megtörten cipelem ágyamhoz keresztet,
Vigasztalom magam kereszt is szenvedett.
Latornak keresztje göcsörtös fából volt,
Krisztusnak keresztjén Istennek vére folyt.

Szent lett ez a kereszt, a vér megszentelte,
A görcsös keresztet idő emésztette.
Kapok-e életet, melyet Húsvét hozott,
Hordok-e keresztet, milyet Krisztus hordott?