Ha simogat az ősz

Ha simogat az ősz

Nézd az őszt,
hogy simul a tájhoz
aranypalástban,
még zöldellő
lombsüveget ráz
szellőkarjával,
vidáman.

Nappal még
nyarat idéz,
lepkék szárnyán
szárad a harmat,
vidám még,
és mégis hallgat,
nem vág a búcsúzó nyár
könnyes szavába,
virág szirmot terít elé,
és hagyja,
hogy ezer illat körbejárja.

Szomjas mezőket locsol,
hisz a nyáj még legelni jár,
zöld fűben ringatózik
még a sok egynyári bogár,
és örül, mert minden nap
ajándék neki,
s csendben
a közelgő halálra vár.

Ilyen ez az ősz,
erdőben jár
csókjától sárgul a levél
föld asztalára
rozsdás abroszt terít,
hogy szép legyen
hajnalban róla
harmatot igyon,
és napgyümölcsöt egyen.

Játszik,
és te mosolyogsz,
körötted zöld
tenger ring még
felrázza
az álmos délutánt
s vele játszanak
a bársony esték.

Most még
ezt a képet nézem
a kitárt ablakon belibben,
és úgy ölel
mintha örök lenne,
tündér lenne
egy mesés könyvben.