Zsír

A hajam zsíros, nem stylinggel fényes,
a lelkem punk, a szívem néha kényes.
Nem várok bocsánatot, se like-ot, se fényt,
én vagyok az, aki a zsírt is megéli a mélyén.

Koccintok a semmivel, mert az is barát,
az asztalon kifli, a plafonon világ.
Nem jön be a csend, hát felhangosítom,
táncolok az árnyékommal a konyhakövön.

Megcsókolt a nyár, de azóta is csíp,
az emléked olvad, mint vaj a kenyér szélén.
Nem vagyok tragédia, csak három pohár bor,
és egy sms, amit jobb, ha nem olvasol.

A falon poszter, valami régi bandáról,
a refrént ordítom, míg kifut a tálból
a leves, de nem baj, ez így a valóság,
az élet zsíros, és pont ettől szép, talán.

Én a krumplipüré trónörökös,
nincs diétám, csak történetem — kicsit sós, kicsit büdös.
De legalább az enyém, nem copy-paste életem,
és ha morzsás a pólóm — hát akkor mi van, kérem?

A diszkógömb helyett zsírfény a számon,
táncolok a konyhában, a kenyérpirítónál álmodom.
Ha elbukok, tunkolok, ha sírok, röhögök,
a boldogság olcsó — csak bátrak veszik me