El szállt a kismadár

A bálnák nem repülnek,
mocskos tengerekbe merülnek,
sírnak, jajongnak, hangos lármát csapnak,
mert narancsot ők, soha nem kaphatnak.

Most már menni kel, kisgyerek,
az ablakon át titkos fény vezet,
egy új mesébe, mert a réginek vége,
hogy átélhessed, hát meghaltál érte.

Most látom csak, a hatvan hetes út mellett,
szürke kóró virágzik, fény táncol felette,
felhők közt didereg, cél nélkül lődörög,
kérlek, ne sírjatok, ha többé nem jövök.

A madár is elrepült, nem visz már levelet,
elfogytak a kérdések, nincsen több felelet,
ki tudja, merre jár, ha senki más nem kel,
sápadt arcodat az égre most, millió könny festi fel.

Nem láttam még fényesebb cipőt, mi bennünk úgy ragyog,
mint sarki fénybe a távoli csillagok,
vasból volt a tested, acélból az akarat,
csak a szív volt gyenge, így megadtad magadat.

A csend beszél tovább, de keserű a némaság,
hang nélkül, árvának tűnik a világ,
már nem pengetsz húrokat, erőtlen lett kezed,
most már ott pihensz, hol a szél zúg, és a Nap nevet.