Anyukámnak

Sok mindent mondanék, ha csak lehetne,
De nem tudom, hol kezdjem, hol lenne az eleje.
Talán a végén, vagy a közepén állnék,
Vagy csak csendben ölelnélek, és nem szólnék.

Nem tudom, mit tennék, ha újra láthatnál,
De egy dolgot tudok, s azt most kimondanám:
Szeretlek téged most és mindörökre,
Te vagy az, kitől fényt kapok még a sötétbe.

⸻

[Verze 1 – Köszönet]

Köszönöm, hogy életet adtál nekem,
S a világ zajában fogtad a kezem.
Őriztél mindig, mint fényt a sötétben,
És hittél bennem, ha senki se tette éppen.

Tanítottál járni, szólni, nevetni,
Szeretni másokat, jónak megmaradni.
Az ölelésed volt a legszebb menedék,
Bár már nem vagy itt, a szívemben élsz rég.

⸻

[Refrén – Közép]

Bár messze vagy, a szívemben élsz,
Fény vagy a sötét éjszakák mélyén.
Anyám, te vagy az örök otthonom,
Szereteted örökre velem van.

⸻

[Verze 2 – Hit és Bocsánat]

Tudom, hogy fentről most is rám figyelsz,
Ha eltévednék, utat mutatsz, vezetsz.
Bocsáss meg, ha néha túl sokat hibázom,
És a lelked nyugalmát kicsit megzárom.

De érzem, hogy ott vagy, ha fáj a világ,
Ha nem találom a csendben a kiáltást.
Hiszem, hogy őrzöl, s ha letérek, szólsz,
Hogy menjek tovább — még ha néha is borús.

⸻

[Verze 3 – Megkésett vallomás]

Tudom, nem mondtam — nem volt rá idő,
Gyerek voltam, játszottam, s úgy tűnt örök az idő.
Azt hittem, mindig itt leszel velem,
De most már csak emlék vagy, fájó, mély jelen.

Köszönöm, hogy hajnalban felkeltél,
Hogy etettél, mikor még álmodtál, de nem pihentél.
Vigyáztál rám, hordtad a terhem,
És most mondom ki végre: szeretlek, s hiányzol nekem.

⸻

[Refrén – Vég]

Bár messze vagy, a szívemben élsz,
Fény vagy a sötét éjszakák mélyén.
Anyám, te vagy az örök otthonom,
Szereteted örökre velem van.

⸻

[Verze 4 – Ha csak egy percre…]

Ha csak egy percre beszélhetnék veled,
Annyit mondanék: köszönöm, édesanyám neked.
Gyerekként nem tudtam, semmi sem örök,
És most a csendből tanulok — milyen az, mikor már nem jönök.

Nagy árat fizettem, míg megértettem,
Hogy az idő múlik, s minden változik bennem.
Ahogy telnek az évek, úgy nő a hiány,
De te mindig itt leszel — a szívemben, anyám.

⸻

[Verze 5 – Ígéret]

Tudom, késő, már nem mondhatom el,
De remélem, érzed mégis, mit rejtek el:
Mennyire szeretlek, mennyire fontos vagy,
Te vagy a fény, ami a sötétben rám maradt.

Láttál sírni, láttál gyengének,
Te védtél meg, mikor jött a végzet.
Sok butaságot csináltam már,
De te mindig ott voltál — és nem hagytál.

Nem vagyok mindig erős, vannak napok,
Mikor csendben sírok, s nem tudom, hol vagyok.
De egyet ígérek neked, anyám,
Hogy az maradok, aminek neveltél — tisztán.
Szeretlek