Ablakból nézek ki a messzi tályra merengvén valahol van-e olyan ki úgy szeret enegem mint én őt Merengek azon, hogy ő is úgy csokólja remegő ajkam téli hideg estén mint én az ővét Merengésem lehet, hogy csak álommi össze zavarja az ébrenlétem az alvással merengve nézem a kék eget hátha add egy jelet ami meg mutatja a másik felem Merengésem lehet hiábavan mert bús szívem ábrándokkal tölti meg a fejem Vajon van-e olyan ember ki a hideg kő szívem megdobogtatja Vajon van-e olyan ember ki színeket hozz a szűrke hideg nappalokba Merengek hátha jéghideg testem valaki feltudja-e olvasztani Merengem a messzi távolba csak Merengek míg álom jön szememre Merengvén azon, hogy valaki őszíntén szemembe mondja, hogy szeretlek Búsan bámulom a messzi tájt éjjel és nappal hátha újra megláthatlak Búsancsöndben csak nézek és várom epekedve a perce hogy kezed újra kezembe legyen Csöndesen esik az eső mint könny a szmemből Sírok és sírok míg a könny elmossa táj vele a bús magányt