Az égre nézve fellegek mögé, A kék gyönyörben ámulat lebeg, Magasra száll az égi képzelet, Csodát lefesti gondolat köré. Talán a lélek álma ébredez, Talán a vágy, amelyt a fény kibont, S a cseppje létnek ám örök titok, Szemernyi létben ott a végtelen. S idő a térrel egyre hajladozva, A végtelent a táncra kéregette, Kaput lezárta morcosan perem, Hiába csáb, hiába várt mosolyra. De lélek útja megtalálja azt, S ha küldi, hívja egykor őt a Hang.