TEMETŐK NAPJA-BALLADA3-2026

Nyitottad temető nyikorgó kapuját,
Ismered-e onnan a fájdalom útját?
Hallottad temető sírdogáló csendjét,
Suttogó öreg fák levél zizegését?

Mindig fáj az út a kaputól a sírig,
Kaputól eljutni a sír keresztjéig,
Emlékek kísérnek, suttognak a csendben,
Múltnak a meséi ébrednek a szívben.

Különös városban, csend jön veled szemben,
Nyugszanak az álmok, álmodozó rendben.
Álmodó virágok, keresztek tövében,
Őrzik a holtakat temető csendjében.

Október végén emlékeznek az élők,
Virágok borítják az egész temetőt,
Megbolydul élet az ünnepi napokon,
Gyertyafényben díszlik őszi alkonyokon.

Virágok szépsége lelkek ékessége,
Temetők csendje a lelkek békessége.
Gyertyáknak fénye az öröklét jelképe,
Temetők keresztje emberek reménye.

Amott a nagy kereszt, örök vigasztalás,
Remény az élőknek, holtaknak megváltás.
Kereszt emlékeztet egykori csodára,
Szeretet áldozat örök világára.

Tovább megyünk innen, talán kicsit könnyebb,
Sírunkhoz érkezve, legördül egy könnycsepp.
Ránk köszönt az alkony, pillantás az égre,
Milliónyi gyertya, öröklét reménye.

Holtjainkhoz eljut minden ajándékunk,
Virágok szirmain a sok kívánságunk,
A sír mellett állók remény imádsága,
Fel az Isten felé, örök országába.