elpattant

Utoljára verset talán húsz éve írtam,
Azóta esetleg vagy ötször sírtam
Próbáltam felnőni az élethez
Kemény lenni, gyengeséget nem érezni
Nem akartam, hogy érzelmesnek tűnjek
Egy felnőtt testbe szorúlt tinédzsernek

De most a belsőm szétbaszta a zárat
Nem látom a valóságot csak az álmom
Folyamatos monológok mennek minden nap a fejemben
Hol Te mondasz valamit, hol én mondok, átbeszéljük az egész világot
Időt nyerek , amíg újra látlak

Tudom, hogy ez már nem egészséges
és rombol
De ilyen, ha valaki azt ismeri meg, akire eddig csak gondolt
S most rájön, hogy Ő létezik,
Összefogott a szívem a lelkem,s az agyam mérgezik

Rongyosra néztem már az összes képed,
Sokszor azzal kelek, s mégtöbbször azzal fekszem
Nem lelem már a helyem, minden párna nyomja a fejem
Óránként riadok , be dübörög a szivem

Egyfolytában magammal pereskedek
Eddigi életem most dobjam a tűzbe?
És kezdjem újra tisztán?
De lehet, csak egy pillanat lenne az öröm,
S nem kellenék már Neked!

De akkor is hálás lehetnék,
És végre élhetnék érettebb fejjel, szabadon,
De akkor nem az én csajom lennél
Ezt nem akarom.




Benned megvan minden,
Amit eddig az hittem, csak négy nőből lehetne kimenteni
Benned megvan minden, akiért örökre lehetne rajongani

De most mardal a tudat, hogy nem szabadna ezt éreznem.
A világra miért, miért nem később érkeztem.