A SZÉL S A SZELLŐ

Hallgatom a szél zenéjét,
Mit játszik légi húrokon.
Zenéli élet meséjét,
SSuttogja édess dalokon.

A régi időkről penget,
Foszlányokat kavar a szél.
A múlt húrjai remegnek,
Dalolnak, míg a remény él.

A dal szomorú éss vidám,
Hegedűként sír, vagy nevet.
Ilyenkor megszólal imám,
A szél együtt ssuttogja velem.

Társra leltem én a szélben,
Ha jő tavasz, már ott kopog.
Kíséri őt a tesstvére,
Szellő barátom, s mosolyog

SSétára hív a langyoss esst,
Kélnek lassan a csillagok.
Ezernyi csillag csodát fesst,
Az égi vásznon fény ragyog.

Elkábít az esst varázsa,
A végtelen üzen nekem.
Ébreszt a szellő ssuttogása,
S egy csillag fénye rám nevet.