Mi van a felhő mögött

Szeretnék a felhő mögé látni,
olyan csúnya, szürke, és napok óta követ,
elzárja útját a napsugárnak,
csak néha nyit egy apró rést
adva csalóka képet, hogy mögötte mi lehet.

Kéket kellene látnom, olyan halványat,
és a felhőknek fehér fodros csipkéjét,
ahogy mosolyogva, mintha táncolnának,
forogva, forogva, még belém szédül a rét.


A zöld fűágyon hanyatt fekve,
szél dalára fütyörészve,
arcomon az ég derűs mosolya,
és azt hiszem szabadon szállok,
pedig ott, a pillanatnak lennék foglya.

Rabul ejtene az a kék szemű nyári délután.
De nem, most is csak szürkén bámul rám,
napok óta követ, mintha rám akarna szakadni,
könnyét morzsolja, néha dörögve szól hozzám:
Én azért vagyok szürke, mert te is az vagy,
öntözöm hervadt lelkedet, míg benned nyílnak a csend szavai.