Q

Tizenhat év és lassan lett ez norma,
nem kérdezünk már,
csak nézünk a porba.
Fent fényes tornyok,
lenn üres a tál,
az egyik gyarapodik,
a másik csak vár.

Kórházfolyosón vár az,
aki tovább élne,
de nem jön az ígéret,
Bár mindenki remélte.

Nem dől össze semmi —
csak halkul a szó,
egy ország fárad el,
de még sincs riadó.

Aki lát, az lép,
és messzire megy,
aki csak kérdezne,
Annak csend a neve.

És nem az fáj,
amit elvettek rég,
hanem hogy megszoktuk —
és ez lett elég.

Mert nem egy nap volt,
nem jött hirtelen,
hanem apró lépésben
Érthetetlen.

És most itt állsz te,meg én
Bízva nézünk egymásra,
Megtesszük amit meg kell
Igent mondunk a változásra.