FLF

137

Música criada por Niki com Suno AI

FLF
v4

@Niki

FLF
v4

@Niki

Letra da música
Viccből regisztráltam, csak egy kattintás,
Egy badús társkereső, semmi komoly, semmi ámítás.
Azt mondtam: „na jó, ez csak játék lesz”,
Nem tudtam, hogy közben az életem változik meg.
Jött egy rendezvény, pörgés, rohanás,
Szó se fért közénk, csak zaj és villanás.
Koszos ruhában, pinyá koládá rajtam szanaszét.
Kolbászba haraptam… hát ez volt számodra az első kép.
(Refrén)
És te már akkor tudtad, amit én még nem,
Hogy egyszer majd együtt dobban tiéddel a szívem.
Életem szerelme, itt vagy már velem,
Viccből indult, de örökre lett nekem.

Másnap visszajöttél, egy plüss szmájli a kézben,
Azt mondtad: „ezt nyerted” – és mosolyod lett a minden.
Ott kezdődött el valami igazán,
Egy történet, ami nem ér véget talán.
Először nálam, nagyi, gyerekek körül,
Minden olyan furcsa, mégis mindenki örül.
És mikor elköszöntünk, csend lett hirtelen,
Az első csókunk… és megállt a végtelen.

És te már akkor tudtad, amit én még nem,
Hogy egyszer majd együtt dobban tiéddel a szívem.
Életem szerelme, itt vagy már velem,
Viccből indult, de örökre lett nekem.

Gyerekmentes nap? Na persze, álmodunk,
De tetőt javítunk vagy kocsit szerelünk.
Romantika helyett csavar meg kalapács,
De veled még ez is a legszebb varázs.
Szeretlek Fenes Gergő!
Egy év se kellett, és együtt élünk már,
Küzdünk a jövőért, bár néha nehéz az út talán.
De tudom mélyen, nincs bennem kétely,
Te leszel az, ki mellett minden célom végbe ér.

A gyermekeim apja, a társam, a minden,
Aki mellett otthon vagyok minden egyes percben.
Nem tökéletes, de pont így szép,
Mert veled minden nap egy új remény.

Mert te már akkor tudtad, amit én még nem,
Hogy egyszer majd együtt dobban tiéddel a szívem.
Életem szerelme, itt vagy már velem,
És veled élem le az egész életem.

Viccből indult… egy mosollyal talán,
És most már tudom – te vagy az igazán. ❤️
Estilo de música
Pop, Pop Rap, Surprise, Nostalgia, Romantic, emotional, relaxed, future, Female Voice

Você pode gostar

Capa da música Ухилянты
v4

Criado por Максим Тин com Suno AI

Capa da música T1
v5

Criado por Norbert Tarczyluk com Suno AI

Capa da música Fue bonito
v4

Criado por Martin Hz com Suno AI

Capa da música Lo Que Se Quedó de Ti
v4

Criado por Facundo Lencina com Suno AI

Lista de reprodução relacionada

Capa da música Общее дыхание
v4

Criado por Ангелина com Suno AI

Capa da música Dopo il temporale
v4.5

Criado por Roberto Lazzaris Bertoldi com Suno AI

Capa da música 봄나들이2
v4

Criado por HeeJoong Park (VISC) com Suno AI