Isten

kiszívott házfalakra dől, harapva
ez az ősz
a város hatalmas döglött bálna
fúj a szél, recseg-ropog a bárka

azon hajós vagyok én is
hajózok tengerszeméig
kenőcs, mind a másnaposság
habzó homlokomon
különös hírmondó leszek, ha
meghallasz
csúcs isten, vasbeton torony
legtetején ölelkezünk, az ősz meg én
hagyj mindent másra, a koldus kézmajomarc kalapálásra
készült nem lármás, csak eres és
fehér
minden odvas, minden kemény
csapkodok, mennyi pöröly-légy
átkozom azt, aki meghalt, aki él
hová szültél anyám, a gereblyébe akadtam
az ősz hullámai kivetnek
nyak-ütőerembe harapnak
de hajózom akkor is
mindegy is, kinek is
minek is
csak húzz lapátot, vitorla, fel
csúcs-isten leszek, ha kell
magadnak számlázz, adósod kevés
pénzem sincsen, minek a magvetés
minek a dal, de szám varrja a szélre
hogy előre hajóm, előre, előre
föl hullám dombon, föl a hullám hegyen
a legvisszataszítóbb isten leszek
aki pörölni gyáva, csak az ólom ablakokat látja
csak teszi a gyónásokat bevásárlókosárba
csak dobja szemétbe a sok csomagoló anyagot
tüsszent, emlegetik, halni-támadni akarok
ősz, vagy olyan, mint régen is
csukj.nyelj, kapar a torkom, száraz a számbolond hajós vagyok te város
ha nincs más dolgod, gondolj rám
vagy ne, mindegy merre, innen el
te csúcs-isten, szükség-isten
csak higgyem
had szeressem