Így szeretlek én

Egy csendes utcán, régi nyár,
A fiú megállt egy ablaknál.
Benézett félve, semmi zaj,
A lány kinézett — ott volt a baj.
Egy pillanat, ami bennmarad,
Egy nézés, ami mindent ad.
Nem szóltak sokat, mégis tudták már,
Hogy ez a történet messzire jár.

Refrén
De jó együtt, csak a villanyt kapcsold le,
De jó együtt, csak a fűtést kapcsold le,
De jó együtt, csak ne folyasd a vizet,
Így szeretlek én, így közös az élet.


Aztán lett reggel, lett sok év,
Apa és anya, közös kéz.
Nevetés, könnyek, hosszú nap,
Szeretetből sosem volt hiány.
Tanították, hogy merre menj,
Hogy állj fel mindig, ha elesel.
Edzésre vittek, ha kellett szólt a kéz,
Néha fájt, de tudtuk: ez is értünk volt, és kész.

Refrén
De jó együtt, csak a villanyt kapcsold le,
De jó együtt, csak a fűtést kapcsold le,
De jó együtt, csak ne folyasd a vizet,
Így szeretlek én, így közös az élet.


Most csendesebb már a ház,
De tele van minden zajjal.
Unokák futnak át a színen,
Oli nevet, Bendi kérdez,
Napsi álmos, mégis ébren.
Az idő gyors, mégis megáll,
Ha együtt ül a család.
A szerelem nem lett kevesebb,
Csak mélyebb lett, és igazabb.

Refrén
De jó együtt, csak a villanyt kapcsold le,
De jó együtt, csak a fűtést kapcsold le,
De jó együtt, csak ne folyasd a vizet,
Így szeretlek én, így közös az élet.