NöKörben ébred

Megállok, mielőtt lépnék.
A talaj beszél hozzám.
Nem én tartom magam,
a Föld emel most fel.

A vérem nem egy történet.
Sok hang él bennem egyszerre.
Anyák, nagyanyák lélegzete
áramlik a mellkasomban.

Ami volt, nem múlt el.
Ami fájt, nem veszített értelmet.
Minden nő, aki előttem élt,
utat hagyott a testemben.

Belélegzem a kezdetet.
Kilélegzem a terhet.
Nem cipelem tovább,
amit már megértettem.

NőKör nyílik, a tér él.
Kéz ér kezet, szív szívet ér.
Itt nem kérdez senki,
itt emlékezünk együtt.

A generációk ereje
nem hangos, nem sürget.
Mint a gyökér a föld alatt,
csendben tartja az életet.

Dobbanás indul mélyről.
Nem dobolunk, mégis szól.
A test tudja a ritmust,
amit ezer év tanított.

Ah na ma, ah na ma,
emlékezet hullámzik.
Ah na ma, ah na ma,
időn át hazatalálunk.

A hangom nem csak az enyém.
Amikor megszólalok,
megszólal minden nő,
akit valaha elhallgattak.

A csend nem üresség.
A csend bölcsesség.
Innen születik az igaz szó,
innen nő ki az erő.

Belélegzem a női minőséget.
Kilélegzem a félelmet.
A testem tudja,
hogyan kell élni, hogyan kell tartani.

NőKör, megtartó kör.
Nincs eleje, nincs vége.
Ami itt történik,
tovább él a következőben.

Ah na ma, ah na ma,
anyák emlékezete.
Ah na ma, ah na ma,
lányaink jövője.

Ha elfáradsz, mögötted állunk.
Ha megállnál, mi tartunk.
A generációk ereje
nem enged el, csak tovább visz.

Most ülünk, most lélegzünk.
Most gyógyul a lánc.
A nő feláll magában,
és tudja, hogy elég.

Ahh…
itt vagyok…
nem egyedül…
része vagyok…
és emlékezem…