Homályos Tükör

I. Versszak
Két évtizednyi fény, egy hosszú, közös út, Ahol minden lépésünk mély nyomot hagyott. Gyönyörű volt a színes, tiszta ruhád, De látom, a szél megtépázta, és néha csak ronygyot dobott. Poros a cipő, elkopott már a talpa rég, A régi táncot szíved említi-e még?

II. Versszak
Mélyen a csendben még ott izzik a szó, A régi tűz, amit nem fojtott el a hó. Látom, érzel még, mint régen, tudom jól, De bízni? Azt már nem mered, az a pont elveszett rég. Egy szív, ami zárva, falak mögé rejtve már, Magányos csend honol belül, már nem dallam csendül, csak egy halk ütem amit a szív diktál.

Refrén
Ne félj a portól, hisz ismered a színt, Én láthattam a szíved, de nem láttam, mi jön még. Ott van a fény, felselylik a múltból, De jól tudom, a fagy ellen már csak a napfény mehet ellen a nehéz tél után, Sorsom elfogadva én csak egy homályos tükör vagyok neked talán.

III. Versszak
Megélsz ezernyi apró csodát, látom, szemedben ott ül a kétely, sajnos nem bízol már. Egy könnyű, halk nevetés, mely azonnal menekül, már nem látod bennem azt akire vágysz. Lemosni én sem tudom húsz év minden porát, Csak nézlek csendben, és magamba, zárva a képet csendben könnyeim hullatom. Most eljött a pillanat, amit senki sem várt, bár nem kértük soha, de ez most közénk állt. Így most csenben, magamban dúdolok, egy dalt ami áthallatszik a viharon ami a poros úton vár.

Refrén
Ne félj a portól, hisz ismered a színt, Én láthattam a szíved, de nem láttam, mi jön még. Ott van a fény, felselylik a múltból, De jól tudom, a fagy ellen már csak a napfény mehet ellen a nehéz tél után, Sorsom elfogadva én csak egy homályos tükör vagyok neked talán.

Outro
Ott van a fény... érzem, hogy benned van még talán, De szemben állunk... mint két, poros cipő a hosszú út után. Az élet nem kegyelmez, ridegen megy tovább.... Vagy csak nézzük, ahogy az eső elmossa könnyeivel a poros utat is egy idő után.