Elég!
v4
@János Kovács
Elég!
v4
@János Kovács
Letra da música
Visszaveszem magam”
(Vers 1)
Harmincnyolc év, és mintha mind csak húzna le,
A tükörből egy nő néz, aki már nem is létezik, csak kellene.
A férjem minden szavam szétszedi, mint egy rossz mesét,
És már azon is vitázik, hogy miért épp úgy eszem a kefét.
A gyerekek is ordítanak, mintha én lennék a világ baja,
S közben bennem sír egy hang „hé, valaki! mikor leszek én is fontos ma?”
De senki nem hallja, mert mindenki csak követel,
És én meg mosolygok kívülről, belül meg lassan romlok el.
(Refrén)
Elegem van, hogy minden nap ugyanaz a körforgás,
A mókuskerék rabszolgája lettem, már semmi sem vár.
Vissza akarom venni a saját életem, a döntéseim jogát,
Hogy azt tehessem végre, amit akarok, és akkor, amikor akarom.
Visszaveszem, vissza, Visszaveszem… magam.
(Vers 2)
A férjem szava mérgez, minden mondata egy új seb,
Mintha direkt keresné, mibe kössön bele, hogy legyek én a szar ebben az egészben.
A ház tele zajjal, és mégis olyan üres vagyok,
Csak nézem, ahogy mások élnek, miközben én itt belül majd meghalok.
Már nem emlékszem, mikor döntöttem utoljára bármiről,
Mindig más mondja meg, mit tegyek: „Ne így, ne ott, ne akkor, ne arról.”
De a szívem ordítja: „Elég!” – és most már nem hallgatom el,
Mert ha így marad, lassan teljesen eltűnök ebből a testből, ebből a létből.
(Refrén)
Elegem van, hogy minden nap ugyanaz a körforgás,
A mókuskerék rabszolgája lettem, és már semmi sem vár.
Vissza akarom venni a saját életem, a döntéseim jogát,
Hogy azt tehessem végre, amit akarok, és akkor, amikor akarom.
Visszaveszem, vissza, Visszaveszem… magam.
(Híd)
És ha senki nem érti, majd megértem én magam,
Ha senki nem fogja a kezem, legalább nem húznak vissza, tudom, hogy van utam.
Nem félek már a csendtől, nem félek attól, hogy egyedül maradok,
Csak attól félek, hogy így maradok… sosem leszek újra az, aki voltam, vagy aki lenni akartam.
(Záró)
Ma éjjel összepakolom a lelkem zugo hangjait, s elteszem a szívem mellé,
És ha holnap reggel felkelek, talán már nem ebben a ketrecben ébredek.
Mert ez az én életem, és visszakérem,
A hangom, a döntésem, a szabadságom,
Mert már nem tűröm tovább…
Visszaveszem magam, vissza a szabadságom,
Felégetek minden utat, ö is csak égjen, lángoljon.
(Vers 1)
Harmincnyolc év, és mintha mind csak húzna le,
A tükörből egy nő néz, aki már nem is létezik, csak kellene.
A férjem minden szavam szétszedi, mint egy rossz mesét,
És már azon is vitázik, hogy miért épp úgy eszem a kefét.
A gyerekek is ordítanak, mintha én lennék a világ baja,
S közben bennem sír egy hang „hé, valaki! mikor leszek én is fontos ma?”
De senki nem hallja, mert mindenki csak követel,
És én meg mosolygok kívülről, belül meg lassan romlok el.
(Refrén)
Elegem van, hogy minden nap ugyanaz a körforgás,
A mókuskerék rabszolgája lettem, már semmi sem vár.
Vissza akarom venni a saját életem, a döntéseim jogát,
Hogy azt tehessem végre, amit akarok, és akkor, amikor akarom.
Visszaveszem, vissza, Visszaveszem… magam.
(Vers 2)
A férjem szava mérgez, minden mondata egy új seb,
Mintha direkt keresné, mibe kössön bele, hogy legyek én a szar ebben az egészben.
A ház tele zajjal, és mégis olyan üres vagyok,
Csak nézem, ahogy mások élnek, miközben én itt belül majd meghalok.
Már nem emlékszem, mikor döntöttem utoljára bármiről,
Mindig más mondja meg, mit tegyek: „Ne így, ne ott, ne akkor, ne arról.”
De a szívem ordítja: „Elég!” – és most már nem hallgatom el,
Mert ha így marad, lassan teljesen eltűnök ebből a testből, ebből a létből.
(Refrén)
Elegem van, hogy minden nap ugyanaz a körforgás,
A mókuskerék rabszolgája lettem, és már semmi sem vár.
Vissza akarom venni a saját életem, a döntéseim jogát,
Hogy azt tehessem végre, amit akarok, és akkor, amikor akarom.
Visszaveszem, vissza, Visszaveszem… magam.
(Híd)
És ha senki nem érti, majd megértem én magam,
Ha senki nem fogja a kezem, legalább nem húznak vissza, tudom, hogy van utam.
Nem félek már a csendtől, nem félek attól, hogy egyedül maradok,
Csak attól félek, hogy így maradok… sosem leszek újra az, aki voltam, vagy aki lenni akartam.
(Záró)
Ma éjjel összepakolom a lelkem zugo hangjait, s elteszem a szívem mellé,
És ha holnap reggel felkelek, talán már nem ebben a ketrecben ébredek.
Mert ez az én életem, és visszakérem,
A hangom, a döntésem, a szabadságom,
Mert már nem tűröm tovább…
Visszaveszem magam, vissza a szabadságom,
Felégetek minden utat, ö is csak égjen, lángoljon.
Estilo de música
Soft Rock, Classic Rock, Country, folk, orchestra, epic, presto
