Magány

Csendben ül a magány , egy kisszoba sarkában,
Egy össze görnyedt testben ,fekete szív dobban .
Még emlékszik a vénám a zajra, egyre halványabban,
S kívárja a percet , az órát s mint Hirosima úgy robban.

Az erő ami vissza tart, még csitítja vérző lelkem ,
Hamubó hamu lesz , csontom sem marad énnekem,
Várok a jelre , az ördögi tervre ,megfeszül a testem,
Ó kegyelem ! Imátkozzák a hangok körülöttem, érzik itt a vége.

Még suttog szépeket Gábriel, Mennyből az angyal ,
De Lucifer hangosabb ,sokkal nagyobb ranggal.
Várj, kérlek még mondj el egy imát értem jóanyám,
Mert holnap késő lesz , győz a bánat énbennem haraggal.

Csak a bánat és a harag bennem jóanyám,
Ugye te is hallottad régen a krónikát ?
Volt egy lélek ,élt, szeretett , remélte a jót,
De kilenc esüstért eladták a reményvesztők a béklyót.

Eladták a béklyót, kilenc ezüstért, esetlen népek
A Démon bennem szétszakít minden láncot érted ,
Csörgedezik a vérem , kiszáradt patakokban,
Én hinni akartam bennetek ,elesett angyalokban.