MERENGÉS A CSENDBEN

Öreg padon ülök a tavasz csendjében,
Álmodozom kertem egy kis rejtekében.
Madárka csicsereg, keresgél az ágon,
Közeleg az este, kélni kész az álom.
Álmodna a világ, szép álomra várana,
Elég volt a zajból, elég volt az mára.
Felnézek az égre, felhők kergetőznek,
Onnan a kékségből szép remények jönnek.
Égből várok jelet, hol a csodák élnek,
Ahol a csillagok éjszaka zenélnek.
Hová nyugszik Napunk nehéz útja után,
Onnan küld ébresztőt az éjszaka múltán.
Csend lebeg az égen, ereszkedik lassan,
Felhők sűrűjéből előjön a Nappal.
Fényben úszik a csend, mosollyal a száján,
Elbúcsúzik égtől, könnyekkel az arcán.
Örömkönnyek azok, kapaszkodnak fényben,
Látom a cseppeket, rezegnek a légben.
Hallgatom pengetést, fényhúrok zenéjét,
Csodálom a csendnek édes rezdülését.
Mese csöppök hullnak, fény szülte a csendben,
Fényországból jönnek vigasztalni engem.
Elbódít a zene, mit a csend szült nékem,
Megsimogat Isten, kis szellőként érzem.