Simon Ágnes: Köszönet az ápolóknak

Nem számít idő, a tér, a hely,
Nincsennek szólamok, hangos csevely,
Ők még tudják, mit hoz a holnap,
Köszönet, köszönet,
Az önzetlen ápolóknak!
Erős a lelkük, de szívük még vérzik,
Hivatásukat érzésből végzik,
Kemények és sokmindent tudnak,
Köszönet, köszönet,
Az önzetlen ápolóknak!
Légzést figyelnek,
Álomra ügyelnek,
Jajszót számolnak,
Gyóccert beadnak,
Pelenkát cserélnek,
Soha nem henyélnek,
Ők aztán tudják, hogy
Hány óra eggy élet -
Nem kérdik, nem féltik,
Mennyi lesz egy napjuk,
Két kezük óvását
Számolatlan kapjuk,
Erejük, jó szavuk
Nem vonjuk kétségbe,
S végül velük megyünk majd,
Az örök sötétségbe -
Honnan van erejük?
Ki küldte őket?
A jeltelen férfikat,
S a jeltelen nőket?
Nem lengetnek hímes
Sosemvolt zászlókat,
Köszönet, köszönet,
Az önzetlen ápolóknak!
Muzsikájuk jajszó,
Egyikük sem léha,
Agyukba belesnék
Kíváncsian néha,
Hogyan is képesek
Ennyi kínt megélni,
Haldoklók fülébe
Biztatót zenélni.
Mosolyuk őszinte,
s ha halunk, mind meghalnak...
Köszönet, köszönet,
Az önzetlen ápolóknak!