Kezemet nyújtom

Fürkészem tekinteted,
melyet a fájdalom
homálya borít.
Látom a kétségbeesést,
mely felőröl minden sejtedig.
Újra és újra keresed a miértre a választ.
Tudod, hogy nincs többé,
mégis kell hogy hazavárhasd.
Szakad meg a szívem,
látni a fájdalmad.
Szólni, vigasztalni
hogyan is tudnálak.
Enyhítést nem nyújt,
de veled érzek.
Fáj az ő halála minden élőnek.
Könnyeimmel küszködve próbálok támaszod lenni.
Nehéz elfogadni, nem lehet belenyugodni.
Mondják ugye sokan,
majd az idő segít!
Erősnek kell lenni a fiaidért?
Úgy érzed, milyen könnyen mondják ezt neked!
Hidd el, tudják, ő volt a mindened.
Úgy ismert ő téged, ahogyan senki.
Minden óhajod,
kérésed parancs volt neki.
Félelmeiddel tisztában volt,
óvott, védett!
Sietett haza hozzád,
melletted volt teljes az élet!
Egymás támaszai voltatok mindig.
Tervezni, álmodni, az életet együtt megélni.
Csendes boldogságban idővel unokát pesztrálni.
Látom szemeidben az aggódás lángját.
Fiaidat félted,
s hidd el, ők ugyanígy gondolják!
Szívük vérzik apjukért,
de látják, édesanyjuk szenved.
Ők sziklaként állnak melletted.
Meríts erőt a szeretetből,
mely tiszta és őszinte.
Karold át őket,
sírj, ha sírnod kell!
De ott vannak ők,
veled küzdenek!
Az időt visszafordítani nem lehet!
Az élet kegyetlenségét elfogadva, a fájdalommal megbirkózva a család segít!
Vigaszt nyújtó kezek vannak körülötted!
Ne zárkózz magadba,
talán így enyhül terhed súlya!
Örök fájdalom marad a szívedben.
Feléd nyújtom a kezem!