Fehér világban

Fehér. Minden fehér.
A falak fehérék, a lepedő fehér,
fehér párnába süppedek
és a nézésem is fehér lesz, olyan üres,
mint kórtermi folyosó hajnali órában.

Hét nap.
Kora reggel: vérnyomás,
hőmérő, „hogy érzi magát?
Válasz: „Úgy, mint aki egy cipődobozban lakik,
s a kulcsot kívülre hagyták.

Itt nincs név. Itt csak diagnózis van.
Nem vagyok más, csak egy szám,
egy karton, egy mappa,
egy hiba a rendszerben.
csak egy test, amit a fájdalom körbeleng.

Nézd a nővért.
A szeme alatt tíz év fáradtság,
egyetlen mosoly,
s az egész rendszer megáll egy pillanatra,
és a kényszerített csendben, a steril világban
rájöttem, hogy a legnagyobb luxus az,
hogy tudok lélegezni
egy olyan levegőn, ami alkoholra és félelemre szaglik.

Hét napig néztem a plafon repedéseit.
Képzeltem, hogy térképek azok,
utakra vezető útvonalak,
amik elvinnének innen,
messze a klumpa zajú léptektől,
messze a kényszerített kiszolgáltatottságtól,
messze az infúzió lassú csepegésétől.