Fesztivál

A Muskátli Sörözőben ültünk két sör felett,
Azt mondtad: „Szeged hív, ott a rock és a helyed.”
Zsebünkben szél volt, meg pár gyűrött álom,
De azt mondtam: „Induljunk, testvér, odavágyom.”


Másnap hajnal, harmatos volt még az út,
A hármas mellett álltunk, mint két elhagyott blues-akkord.
Nem voltunk széplányok, hogy bárki megálljon,
Csak szűk farmer, hobó ing, meg a világ a vállon.



Hej, az út nem mindig kegyes, csak néha jó fej,
Ha nincs szerencséd, hát várhatsz bármeddig, hej!
De ha jön egy fekete csoda, ne kérdezz sokat, barát,
Mert a végén még koporsóban húzod át az éjszakát.


Integettünk órákig, por lett a tenyerünk,
A nap meg röhögött rajtunk: „Na, most mi lesz velünk?”
Aztán fék csikordult, egy Robur állt meg végre,
Fekete volt, mint a humor, ami bennünk él régen.


„Hová mentek?” – szólt ki, mi mondtuk: „Szeged, öcsém!”
„Én csak Szarvasig megyek, de gyertek, ha ez belefér.”
Hátul ajtó nyílt, sötét volt, mint egy régi álom,
Koporsók sorban – mondtuk: „Ez már tényleg rock and roll, barátom!”

Hej, az út nem mindig kegyes, csak néha jó fej,
Ha nincs szerencséd, hát várhatsz bármeddig, hej!
De ha jön egy fekete csoda, ne kérdezz sokat, barát,
Mert a végén még koporsóban húzod át az éjszakát.

„Öröklakás” – mondta, mi meg csak nevettünk,
„Aki beköltözik, az már nem költözik" – kérdeztük.
Szarvasig aludtunk, mint két halott legenda,
Aztán Szegeden ébredt a világ – és velünk a banda.

És ha kérdik majd egyszer, merre vitt az út,
Mondd: „Koporsón át Szegedre – ott volt az igazi blues.”