Ketyegés

lantot letevén, formulás elveim föladván
csóktalan csüngök hamvas árnyaimon
szórakoztatom tenmagam, hogy holnapra meghalok
bizony...
szőlők, légyottok, latyak utak
kizár az e-világból a bezáródó tudat

selypíthetnék, mint a fogatlan újszülött
könnyezve életelőttiségét
vagy horkolhatnék föld rabjaként, foltos hullaként
ki visszajárni lusta, így csak álmokban kísért
fényes, langyos dolgok visszafénylenek
csökkenve, nőve, szemenszedett leszek

úrra dob kötelet, ki ma szolgál
majd eltűnőben maga válik úrrá
szintén kötélre áhítozik merev  bikanyaka
kapát feledj, elme, fejszét, kaszát
vastaguló homály, parázs
a vers, a vers...mit nem te írsz, hanem ő írat

kéz, száj, arc
mivégre, midőn szopott fákat nyammog a tél...

hej, hej...szamárra ülve elüget velünk
setét vitorlást nyel el éjszerű tengerünk
észszerű rémületeinkkel
félelmes féktelenségeinkkel

s mi, mi...

csak hibbant óráink ketyegései leszünk