Farsang

Ma reggel eltűnt a valóság,
egy szék kávét ivott helyettem,
a tükör visszanézett rám és mondta:
„Nyugi, ma te se kellesz rendesen.”
A gondolataim sorban állnak,
jegyet kérnek a kijárathoz,
a szabályok szendvicset csomagolnak,
és elszöktek a folyosón.

Ma nem vagyunk itt, csak úgy tűnik,
ez egy nagyon jól sikerült álruha,
ha kérdezed, kik vagyunk –
senki tudja, de mindenki az.
Ma nem vagyunk itt, csak mozgunk,
mintha lenne értelme bárminek,
ha túl komoly lett a világ,
ma kinevetjük csendesen.
A perc mutató megcsúszott,
most fél három van tegnap óta,
a józan ész kiment levegőzni,
és integetett: „ma nem jövök vissza.”
Egy gondolat megkért táncolni,
a padló igent mondott rá,
a plafon tapsolt lelkesedésből,
a gravitáció szabadságon van.

Ma nem vagyunk itt, csak nevetünk,
ez a rendszer most nem frissül,
ha hibát látsz, ne jelezd,
ez most direkt ilyen.

Ha most érted – nem jól érted,
ha nem érted – pont ez volt a cél,
ez nem dal, hanem állapot,
ami holnapra elmúlik… talán.

Ma minden úgy van, ahogy nincs,
és nincs úgy, ahogy kéne lennie,
ha kérdezik: „Mi történt itt?”
Mondd: farsang volt. És kész.