Köszönöm kicsim

Kicsim…
köszönöm.


Reggel még félálom a ház, te már talpon vagy,
táska, cipő, kabát: „Anya, te tudod, hol van!”
kis hangok hívnak, te mindegyikhez odalépsz,
mintha a szívedben lenne minden, ami kell és kész.
Ha fáj a has, ha láz jön, te nem ijedsz meg,
csak simítasz rajtuk, és csendesebb lesz a seb.
Nálad a gyerekek mindig biztos helyen vannak,
te vagy a kéz, ami tartja őket, ha inganak a napok.


Nem látja senki, mennyit bírsz el csendben,
de én látom… és belül megszakadok rendben.
Mert amit te adsz nekik, az életre szól,
és erre nincs elég nagy szó.


Kicsim, te vagy ott velük, amikor fáj,
te vagy a csend, ami a könnyre rátalál.
Kicsim, te ápolod őket éjeken át,
és én csak érzem: nélküled szétesne a világ.
Te vigyázol rájuk, te tartod a napjaik,
te vagy a béke, amikor mindenkiben zaj lakik.
A gyerekek mosolya a bizonyíték…
te vagy az oka mindennek.


Éjjel ha felriadnak, te kelsz fel megint,
takaró, víz, tea — és enyhül odabent.
Lázmérő, suttogás, “minden rendben, kicsim”,
és visszaalszanak… mert te ott vagy végig.
Nem tapsol senki, nincs fény, nincs közönség,
csak te meg a szíved — és ez a legnagyobb ajándék.
A szeretet nálad nem beszéd, nem dísz,
hanem jelenlét… ami mindig visszahív.

Kicsim, te vagy ott velük, amikor fáj…

Ha egyszer elfáradsz, csak szólj, én fogom a felét,
de ezt most hadd mondjam ki, remegve, szívből: nézd…
amit nekik adsz, az életre elég,
Kicsim… köszönöm.

Kicsim, te vagy ott velük, amikor fáj,
te vagy a csend, ami a könnyre rátalál.
Te vigyázol rájuk, te tartod a napjaik,
te vagy a béke, amikor mindenki szétesik.
A gyerekek mosolya a bizonyíték…
te vagy az oka mindennek.

Kicsim…Köszönöm