ráégek kék platnira, keresnek nem érek rá hogyha éppen semmi dolgom felednek csak a szelíd kutyák ugatnak meg folyton ez van néha azt hiszem, sors esküje én vagyok mi körömágyba szálka egy utas utópiába
fordulni késő, nincsen vissza visszatérnék, de nincsen hová bármi jó lesz, tagadj vagy higgy öregebb lettem újabb nappal s újabb nap, újabb éjszaka tenyerem izzad, az államon fénylik bűnöm nyála vérezni lusta valék vérezni kár
hallgatni minek, beszélni félnék vagy csak nem tudom már a szavakat túlcsordult álom, túl alapos ösztön túl vékony jég, túl keskeny palló jár a baba, jár egy kis dombra lecsücsülök köröttem fagyott fák halálszagú lelkek
tudni semmit, semmit se kérni hogy ne legyen tartozás forgalmas rendszerből kitenni szemeimet vakságot mímelni, mert látni fáj csak rosszabb lennék mindennél csak jobb lennék valaminél körbe-körbe karikába bújj, bújj zöld levelecske panaszként bújj ki száraz ágakból hadd legyen egy utolsó zokszó