Zokszó

ráégek kék platnira, keresnek
nem érek rá
hogyha éppen semmi dolgom
felednek
csak a szelíd kutyák ugatnak meg
folyton ez van
néha azt hiszem, sors esküje
én vagyok mi körömágyba szálka
egy utas
utópiába

fordulni késő, nincsen vissza
visszatérnék, de nincsen hová
bármi jó lesz, tagadj vagy higgy
öregebb lettem újabb nappal
s újabb nap, újabb éjszaka
tenyerem izzad, az államon fénylik
bűnöm nyála
vérezni lusta valék
vérezni kár

hallgatni minek, beszélni félnék
vagy csak nem tudom már a szavakat
túlcsordult álom, túl alapos ösztön
túl vékony jég, túl keskeny palló
jár a baba, jár
egy kis dombra lecsücsülök
köröttem fagyott fák
halálszagú lelkek

tudni semmit, semmit se kérni
hogy ne legyen tartozás
forgalmas rendszerből kitenni szemeimet
vakságot mímelni, mert látni fáj
csak rosszabb lennék mindennél
csak jobb lennék valaminél
körbe-körbe karikába
bújj, bújj zöld levelecske
panaszként bújj ki
száraz ágakból
hadd legyen egy utolsó zokszó