Tűz éget legbelül

Tiszta szíved tükrében úszom,
Mint rozzant vitorlás, zord felhők alatt,
Emlékek hullámain hánykolódva,
Gondolatban utazom a végtelen felé.

Talán vársz ott rám,
Kitárod hófehér karod,
Hogy átölelj, mint anya gyermekét,
Ki akkor ép rosszat álmodott.

Nézem szemedet, azt a fénylő csillagot,
Mi a nap tűzén is ezerszer átragyog,
Tisztán repül, mint a képzelet,
Elvezet hozzád, hogy fogjam két kezed.

Már nem engedem el,
Összenőttünk, mint sziámi testvérek,
Egy szívvel élünk tovább,
És gondolataink ölelkeznek.

Forogj világ, hisz már úgy is szédülök
Megforgatott ez az őrült szerelem,
Az ész ilyenkor már tehetetlen,
Mert körbelebeg egy vad érzelem.

A tűz éget, kettőnk örök mécsese
Világítja mos be létemet,
Ha kialszik, majd én is elmegyek,
Olyan útra, honnan nem jött vissza
Még senki sem.