Születésnapomra

Születésnapomra

Mintha ma születtem volna,
akkor is meleg volt a nyár,
akkor is arattak a ringó határban,
és a cséplőgép kattogó torkából
a száraz pelyva az égig szállt.

Hatvanhét nyár súlyát hordozom,
nyakamba liheg ezernyi délibáb,
felsejlő régi képek között
most olyan üresnek tűnik a kisszobám.

Egyik emlék harcol a másikkal,
jó a rosszall, csúf a széppel
egy sarokban sírdogál,
mint kék galamb a fodros égen,
sápadt kacaja messze száll.

Volt-e okom örülni?
Ha volt is, nem tartott soká,
ezernyi heg a szívemen,
s millió lüktetés, mit magába zár.

Nem ünnep ez, csak egy felhívás,
hogy magadra ezután jobban vigyázz,
ha álmod szürke ködbe vész,
és csak egy lépést vár, hogy elhibázd.

Hidd el, én is fájó derékkal ébredek,
és egyre jobban összegyűr az ágy,
a hajnali szellő szavára pattan ki szemem,
s rajtam nevet az összes napsugár,

s rajtam nevetnek a csillagok,
az átvirrasztott éjszakák,
de rajtam nevetek magam is,
hisz lelkembe` ott virít az a tüskés rózsaszál.

Illata szúrós, keserű méz,
szirma fekete gyászkendő talán,
csak egy morzsa vagyok, úgy hiszem,
ki megpihen az Úr asztalán.