TÜNDÉREK TÁNCA

798

Muzyka utworzona przez Ákos Gyulai za pomocą Suno AI

TÜNDÉREK TÁNCA
v4

@Ákos Gyulai

TÜNDÉREK TÁNCA
v4

@Ákos Gyulai

tekst piosenki
Több, mint ötven éve megtörtént az eset,
Elmondom most nektek, mert igaz történet.
Nem hiszi valaki, nézzen majd utána,
Mint a legszebb mese, járjon szájról szájra.

A Balaton partján, a Nap felkeltével,
Letekintett égről mind a két szemével.
A víz felszínére sugarait szórta,
Fényhíddal két partját össze is kapcsolta.

Tündérek ébredtek, fény keltette őket,
Táncoltak a vízen, virágokból jöttek.
Elvarázsolt a kép, álomként született,
Nehéz elfeledni a mámoros perceket.

Virágok szirmai ragyogtak a fényben,
Szebben csillogtak, mint a tündérmesékben.
Oly szép volt a zene, jött talán az égből,
Álommadár hozta, távol messzeségből.


Néha egy- egy tündér átfutott a hídon,
Nyomban el is tűnt ő, ott a túlsó parton.
Csodás tündérlányok ámítottak engem,
Álmaimat ekkor, szövögetni kezdtem.

Talán az egyikük, megtalál majd engem,
Idetéved hídról, nekem táncot lejtsen.
Féltem is meg nem is, mit mondanék neki,
Talán csak nem ő az, ki párját keresi?

Nem történt meg csoda, mire nagyon vágytam,
Nem itt a fényhídnál, nem itt ahol vártam.
Két hónappal később megtaláltam tündért,
Mire vágyakoztam, nekem adta szívét.

Bennem dalol szíve, álmokat hoz nékem,
Ma is álmodozom, minden szép zenében.
Styl muzyki
Heavy Metal, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

Możesz lubić

Cover utworu Movimento
v4

Utworzone przez: Marco Cannizzaro za pomocą Suno AI

Cover utworu G FS DB
v4

Utworzone przez: Adi Janek za pomocą Suno AI

Cover utworu 5
v4

Utworzone przez: Jan Jan za pomocą Suno AI

Cover utworu Nive Tito
v4

Utworzone przez: Marleny Gomez tamara za pomocą Suno AI

Powiązana lista odtwarzania

Cover utworu Sáros Csütörtök
v4

Utworzone przez: Zoltan Vago za pomocą Suno AI

Cover utworu OCEAN DRIVE
v5

Utworzone przez: Daruta Vera za pomocą Suno AI

Cover utworu Lemon Rain Station
v4

Utworzone przez: Fredrik Mattsson za pomocą Suno AI