Nem akarom újra ezt az érzést , hisz felgyülemlett bennem a sok kérdés. Szeretnék fényt látni az alagút végén, de kezdődik újra a félelem és kétség. A megfelelési kényszerből is épp elég. Miért nem lehet minden oly egyszerű mint régen, a gyermeki szívben nem számított más csak a lélek. Én már felnőtt fejjel mindenben csak rosszat látok, hiába kergetem el messzire az átkot. Akárhányszor felállok visszatér az álmom, ami miatt magamban mindig a változást várom. Sose leszek jó,és soha nem is voltam mindig volt amit hiányoltak. Többször átvertek már és tiportak a földre, hiába voltam csupa szív és mindenkinek menedék. Ki rossz úton jár ,rá ez vár tessék. Én mindig más életét néztem, ezáltal a sajátom megsínylett. Hiába borulok már térdre, meg se hallja sem ő sem a béke. Újra kezet fogok a sorssal , búval gyötörve de mégis mosolyogva. Hátha most már egyszer végre, Rám is rám talál szememnek a fénye. Felforgattad az életem, pedig én elrejtettem minden érzelmem. Melletted újra bízni kezdtem, mikor lágyan megfogtad a kezem . Néztelek ahogyan mellettem fekszel, szemed csukva is egy életet mesélt el. Tudd meg azt ha mellettem vagy, mindent megkapsz amit csak akarsz . De nem vagyok más ... csak egy lány... ki szeretni akar.