Gyökerekhez kötnek láncaim

Fának lettem én apró ága,
törzsét az ősök vére növesztette,
ily vaskos keményre.

Gyökerét századok
édes-keserű földje takarja,
harcokban edződött erős karja,
s mint hű jobbágy az igát rázta.

Oda születtem,
hol paraszt fogta az eke szarvát,
s lovát biztatta
a kemény ugaron,
szegény pára nyögött
a súlyos teher alatt,
míg az árnyékban
egy álmos komondor
nagy ritkán ugatott.

…..és rám rakta a sors
nehéz terhét a múltnak,
viseld e kopott gúnyát,
vigyázd szakadásait,
hisz a feslett fércek most
hozzád szólnak.

Próbál tanítani,
mutatni az irányt,
hogy ne a fellegekben,
de a földön járj,
bár milyen nehéz is,
még ha sebeket ejt,
akkor is.

Láncok kötnek a múlthoz,
minden láncszem
az ősök öröksége,
de nem teher,