Fának lettem én apró ága, törzsét az ősök vére növesztette, ily vaskos keményre.
Gyökerét századok édes-keserű földje takarja, harcokban edződött erős karja, s mint hű jobbágy az igát rázta.
Oda születtem, hol paraszt fogta az eke szarvát, s lovát biztatta a kemény ugaron, szegény pára nyögött a súlyos teher alatt, míg az árnyékban egy álmos komondor nagy ritkán ugatott.
…..és rám rakta a sors nehéz terhét a múltnak, viseld e kopott gúnyát, vigyázd szakadásait, hisz a feslett fércek most hozzád szólnak.
Próbál tanítani, mutatni az irányt, hogy ne a fellegekben, de a földön járj, bár milyen nehéz is, még ha sebeket ejt, akkor is.
Láncok kötnek a múlthoz, minden láncszem az ősök öröksége, de nem teher,