A szakadt

Vihar közeleg már a város felé,
Nehéz szürke felhők szállnak fölém
Ijedten néznek rám a fáradt emberek:
Hová is tehetnék a rég nem látott gyerekeket?

:
Élni hagyjatok jó emberek
A bűnöm csak annyi, hogy csövesnek születtem.

Lépkedek az utcán, hol az árnyék beszél,
Kopott falak között a múlt újra zenél.
A csendben hallom, ahogy valaki még kiált:
„Ne engedd, hogy elvigye az árva fiát!”


A szélben ott zúg minden elveszett szó,
Mint rozsdás lánc, mi a szívet szorító.
De mélyen bennem még parázslik egy kis tűz,
A remény mindig karjaidba űz.

Élni hagyjatok jó emberek
A bűnöm csak annyi, hogy csövesnek születtem

Ha eljön a hajnal, s a vihar már messze jár,
Talán újra látom, hogy a fény még rám talál.
És bár a világ néha térdre kényszerít,
Felállok, mert tudom: bennem él a menedék.

Élni hagyjatok jó emberek
A bűnöm csak annyi, hogy csövesnek születtem